Ligetszépe Természetbarát Egyesület
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Főmenü
Tartalom
 
Bemutatkozás

A Ligetszépe Természetbarát Egyesület 2003. március 1-én alakult meg Hajdúnánáson. Tevékenységeink három nagy témakör köré csoportosulnak, ezek a természet és környezetvédelem, helyismeret és honismeret valamint a szabadidősport.

   Jelenleg 36 fő állandó tagsággal rendelkezünk, akik majdnem teljes egészében a helyi általános- és középiskolák diákjaiból és pedagógusaiból, valamint nagycsaládosokból verbuválódtak. Rajtuk kívül részt vesz az egyesület munkájában az általunk működtetett Múzeumbaráti Kör is, mely tagsága szintén általános és középiskolás diákokból került ki. Programjaink a város egésze számára hozzáférhetőek, ezért rendezvényeink látogatottsága messze meghaladja taglétszámunkat. Programjainkat megpróbáljuk ingyenessé vagy minél olcsóbbá tenni (pl. buszkirándulások). Ezekhez önkormányzati forrásból és pályázatok útján szerzünk támogatást.

 A megalakulásunk óta eltelt években végzett legfontosabb tevékenységeink címszavakban:

- Múzeumbaráti Kör létrehozása, múzeumlátogatások, kirándulások a tagsággal                                                                 

- városi régészeti cvetélkedő szervezése

- régésztábor szervezése

- a helyi régészeti ásatások segítése szervezéssel és munkával

- buszos és kerékpáros kirándulások, gyalogtúrák

- takarítási akciók szervezése

- prospektus kiadása a Hajdúnánáson található halmokról

- városi kispályás labdarúgó bajnokság szervezése

- regionális labdarúgó bajnokság szervezése állami gondozott gyerekeknek

- régészeti ásatásokat támogató képeslap kiadása

- történelmi előadásorozat szervezése

- városi környezetvédelmi vetélkedő szervezése

- madármegfigyelések

- fotókiállítás létrehozása archív hajdúnánási felvételekből

- Szent Iván éji rendezvény

- Hajdúnánás természeti értékeit bemutató kiadvány megjelentetése                                     

 

 
Óra
 
Hírek

Sziasztok!

Ti most a Ligetszépe Természetbarát Egyesület honlapján vagytok.

Nézzetek szét, íratkozzatok fel a hírlevélre és regizzetek.


 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///